Létezik egy blog, ami már lassan két éve gyűjti a világ fotográfusait. Ez a Top 500 Photographers. A Life magazin 2011-ben az év legjobb fotóblogjának választotta. Nem csoda, hiszen napról-napra mutatnak be hatalmas alkotókat vagy éppen feltörekvő tehetségeket, megalkotva ezzel egy olyan arcképcsarnokot, ami mindenki számára elérhető és jól bemutatja a 2000-es évek második tizedének fotográfiáját.
Ha tehetem mindennap megnézem ki a lista új tagja. Sajnos lassan elérünk az 500-hoz, azaz elérkezünk az indulástól számított 100-ik héthez.(heti 5 alkotót mutatnak be)
Tegnap bemutatásra került 434-es sorszámmal Hapák Péter magyar fotográfus. Régóta figyelem munkáját nyomtatott és online médiában egyaránt. Megkérdőjelezhetetlenül napjaink egyik legjobb magyar fotósa. Öröm volt látni a listán.
Hapák Péter lapja: phapak.net

Hapák Péter a Top 500 Photographers listáján

Kicsit megkésve írom a 2011-es év összefoglalóját. Lassan január vége, a karácsonyi hangulat már több hete  szertefoszlott.
2011. mind a világ számára, mind a számomra érdekes, ijesztő, félelmetes volt. A félelmetes és ijesztő elsősorban a világra értendő, gondolok itt a márciusi japán földrengésre, thaiföldi árvizekre, az arab tavasz(nyár) erőszakos cselekményeire és a világot(?) érintő gazdasági/pénzpiaci problémákra.

2011. fotót kedvelők számára igazán jó volt. Kiállítások tömegét lehetett megtekinteni idehaza és a környező országokban.
Szerencsére számos helyre nekem is sikerült eljutnom.Többek között: Munkácsi Márton Budapest, André Kertész Budapest, Lucien Hervé Budapet, Moholy Nagy László Budapest, Henri Cartier-Bresson Bécs, Kasza Gábor Budapest. Ezenkívül sok-sok megtekinteni való lett volna a világban, de sajnos 2011-ben ennyire futotta. Pl.: Barcelonában kiállításra kerültek Capa mexikói bőröndben talált képei. Sajnos hiába tartózkodtam a katalán fővárosban, időhiányában nem tudtam megtekinteni a kiállítást.

Személyes reményem, hogy tovább tudom folytatni a megkezdett munkáimat, melyhez megfelelő mennyiségű időm, türelmem, lehetőségem is meg lesz.

Azt nem mondom, hogy 2012 legyen hasonló 2011-hez, de legalább ennyi érdekességet tartalmazzon.
Mindenkinek legyen olyan éve, amilyet szeretne. Utamat továbbra is folytatom a fotográfia világában és remélem eljutok oda, ahova igazán vágyok.:)
A fény legyen veletek!


ui.:
az elmaradt kiállítás beszámolókat pedig lassan "leközlöm". Következő posztban pedig a 2011-es képeimből válogatok.:)

ui2.:
a kezdőkép pedig egy szerény önarckép. Kb. ilyen volt a 2011-es évem.

2011 - fotográfusként, nézőként, szemlélőként - röviden írásban

Reporters Without Borders című lap közölt egy cikket, ami a 10 legveszélyesebb riporter helyszínnel foglalkozik. Elképesztő számadatok jöttek ki 2011-re:
66 riportert öltek meg (16%-al több, mint 2010-ben)1,044  riportert került börtönbe1,959  riportert bántalmaztak499 mediát cenzúráztak71 riportert raboltak el73  riporter menekült az országából5 netizent öltek meg199 bloggert and netizent börtönöztek be62 bloggert and netizent bántalmaztak68 országban internetre kiterjedő cenzúra van hatályban
Forrás: http://en.rsf.org/the-10-most-dangerous-places-for-21-12-2011,41582.html

Viszont akárki akármi mond a riporterek ezt "szeretik", ezért mennek oda, ez az életük. Veszély nélkül unatkoznak. Robert Capa híres mondása: "Munkanélküli háborús riporter akarok lenni!" - józan ész azt diktálja ne legyen sehol konfliktus, de valahol mégis mindenkit vonz ez az a kemény, harcias szörnyű világ.

A felsorolás második fele a cenzúráról, a szólásszabadságról szól. Véleményem szerint a szólásszabadság korlátozása az emberi társadalom egyik legnagyobb hibája. Sajnos még sok éven át kell küzdeni a világ minden táján a szabad véleménynyilvánítás ügyében. A http://en.rsf.org/ azaz a Reporters Without Borders ennek tesz eleget. Támogassuk!



2011 a fotóriporterek szemszögéből

DPI: dot per inch, azaz egy inchre hány képpont fér rá.
Sokadszorra olvasom fényképészek oldalán, hogy az adott kép 1000*700-as 300 DPI. Ráadásul ezt, olyan fényképészek oldalán, akik szakkönyveket írnak és a fényképészszakmából élnek.
1000*700-as kép a monitor képernyőjén nem 300 DPI-s, hanem vagy 72 vagy 96 vagy 104 vagy amennyire állítom a videó vezérlőben a monitor értékét. A DPI fogalmának használata értelmetlen a monitoros megjelenítéskor. Ha viszont nyomtatásra, nyomdai felhasználásra kerül sor, akkor elkerülhetetlen a használata.
Photoshopban a kép mentésekor is sokan állítgatják a DPI számot (rögzített pixel szám mellett - resample image jelöl négyzet "üres"), ennek a jelentősége is egyenlő a nullával, ha a kép továbbra is a monitoron jelenik meg pl.: webes környezetben. A DPI állításával csak azt határozzuk meg ez esetben, hogy a kép mérete inchben/mmben mekkora legyen, ami monitor esetében értelmezhetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy ha egy képet kivetítőn nézünk vagy telefonon.(azonos pixel szám mellett) A DPI számot hiába állítjuk 300-ra, attól még a kijelző/kivetítő DPI értéke határozza meg a kép látott nagyságát azonos nagyítás mellett.(pl.: 100%)

Egészen más, ha "nulláról építünk" egy képet/rajzot/plakátot. Ekkor az új dokumentumnál az adott nyomtatott méret és nyomás minőség által meghatározott DPI szám adja a dokumentum pixel méretét. A/4 esetében a hosszabbik oldal: 297mm*11,8dpmm (300DPI)=3505px. Ha óriás plakátról van szó, a DPI érték egészen alacsony, hiszen 10000mm-nél már kezelhetetlen méretű fájlok keletkeznének, így 1:10, 1:20-as méretezést, illetve alacsony LPI-t (line per inch) alkalmazunk. De ez már más téma.:)

További infó:
http://en.wikipedia.org/wiki/Dots_per_inch

DPI avagy a káosz és félreértés szinonimája

Régóta nézem milyen lehetőségek vannak saját könyv kiadására. A tradicionális könyvkiadás nem olcsó mulatság. A nyomdai eljárásokat nem kis példányszámra találták ki. A klasszikus offset, mélynyomó, magasnyomó eljárások ezres példányszámtól gazdaságosak. Ezen ellenérvek a 21. század elejére eltűnni látszanak. A digitális offset nyomógépek megjelenésével kis példányszámban is lehet gazdaságosan 4+4 színnel nyomni. Ez a technika. A könyvkiadás másik problémája az értékesítés, ISBN szám igénylés, kiadó keresés és egyéb adminisztrációs problémák, illetve a könyv előkészítéshez szükséges tudás, tapasztalat. (sajnos egyre kevésbé van szükség kiadványszerkesztőre, nyomdai előkészítőre, nyomdászra, ctp-sre - továbbiakban látni fogjuk miért)
Ezeket a problémákat oldotta meg egy csapásra a san franciscoi székhelyű Blurb. (több más ilyen cég is van) A Blurb egy könyvnyomtatást kínáló weboldallal rendelkezik, ahol egy ügyes(?) segédprogrammal megszerkesztheti az ügyfél a könyvét, kiválaszthatja a méretet (7 méret), a papír fajtát, a kötést, a borítót és végül megrendelheti a könyvet. A kész termék nagyjából 2 hét alatt Magyarországra is ér. Az ár oldalszámtól, mérettől, minőségtől függően változik, nagyjából 3000-30000 Ft közöttire számíthatunk.
Lehetőség van magán az oldalon a szerkesztésére (itt dobjuk sutba a több évszázados szakmákat :( ), vagy gépre letölthető programmal. Illetve - ami magam fajtának kedvez - "pdf to book" lehetőséget választva, a kedvenc kiadványszerkesztő/tördelő programunkkal is elkészíthetjük a könyvet. Elsősorban az InDesign-t támogatja az oldal, template-et és pdf írási beállítást is ehhez nyújt. (magam is ID felhasználó vagyok, elsősorban az Adobe integráció miatt.)
5 féle papír, 4 fajta kötés/borító megoldás közül választhatunk. Úgynevezett swatch kitet megrendelve megtekinthetjük a választékot. Ezt a kis csomagot pár dollárért, 0(!) szállítási költéségért küldik el nekünk. Érdemes megnézni, mielőtt rendelünk bármit is.
A könyvvel meg is vagyunk, de itt nem ér véget a történet. A könyv egy webáruházba kerül. Ezután bármikor újra rendelhetjük a könyvet, akár más papírra, más kötéssel. Sőt a könyv mások számára is megvásárolható. A "profitot" mi magunk állíthatjuk be. Így amikor a mások a világ bármely tájáról megveszik a mi könyvünket, már kapjuk is érte a beállított összeget. Ez mondjuk 15-18 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Nincs nagy példányszám, nincs könyvkiadás mizéria. Természetesen a könyvkiadás eme formájának is van hátránya. Formai megkötés, magas ár, nehezebben követhető minőség. A nyomatok minősége megfelelő, ez már a swatch kitből is jól látható. Megközelíti a Taschen kiadványokat, illetve egyéb művészeti könyvek minőségi szintjét. Én elsősorban a fotókat ellenőriztem, de a szöveg élesség is megfelelő. Természetesen drágább papíron jobb minőséget kapunk.

Folytatás következik!

ui.:
a szolgáltatás nem összekeverendő a cewe fotó könyvvel és a klasszikus (esküvői) fotókönyvvel ("matted" vagy "digital flush mount", "lay flat"=síkba nyitható, fotópapírra levilágított, kézzel kasírozott, kötött könyv alakú remekmű). Előbbi minősége szerintem nem megfelelő, az utóbbi pedig más szint árban, minőségben, felhasználásban is. Ez további posztok témája lehet/lesz.:)

Blurb I. - saját könyv bárkinek

Ed Kashi, Kortárs Kérdések, 2. hely, Egyéni
Megtekintettem azt a kiállítást, ami minden évben kötelező a magamfajtának. Vegyes érzéseim vannak a kiállítás megtekintése után.
A kiállítást hétköznap délután 5 óra után tekintettem meg annak okán, hogy átutazóban voltam Budapesten egy spanyolországi "küldetés" után.(Katalán Rally VB) És hogy mi köze ennek a kiállításhoz. Elég népes nézősereg volt jelen, már már idegesítően sok, meglepő módon nagy részük magyar. Évek óta trend, hogy a kiállítási anyag 70%-a véres, horrorisztikus, már már gusztustalan. Mégis a képek előtt állva nevetgélést, sőt a képen lévő személyek kinevetését érzékeltem. Holott közben a súlyos témák dolgoznak fel az anyagok, pl.: otthoni terhességmegszakítás, növényvédő szer háborús alkalmazása okozta test rendellenességek, véres mészárlások a fejlődő országokban, vízfejű kis gyermek és ideiglenes anyukája utolsó pillanatai. Az utóbbi évekkel ellentétben nem annyira a vérre és látványra építő alkotásokat láthattunk, hanem a képek mögötti tartalom, gondolat, érzés került előtérbe. Így nem igazán értem a nézőközönséget. Nem egy diákcsoport volt jelen kísérő tanárral. A diákok nevetgélését egyáltalán nem próbálta meg "letörni" a felnőtt(?) képzett(?) tanár, sőt...
Minden mást félre téve a képek nagyon jók, az utóbbi évek talán legjobb anyaga gyűlt össze. Kevesebb háborús kép van, inkább - ahogy már korábban is említettem - a képek közvetett mondanivalója került előtérbe.
Egyetlen szépséghibás anyag volt. Mégpedig a Google Street Viewból kiragadott képek. Személyes véleményem szerint ezek nem a szerző saját képei és így a verseny kiírás szabályaiba ütköznek. Fotóművészeti alkotásnak pedig semmikép sem lehet nevezni őket, bármennyire is kortárs szemmel nézem. Lesz erről még vita...:)
A kiállítást kísérte két másik tárlat is. Az egyik a Duna és környezetét, míg másik
Tomasz Gudzowaty munkásságát mutatja be. Gudzowaty képeit látni kell! Ritka és "furcsa" sportokat ábrázol elementáris erejű fekete-fehér felvételein. Képeit nagyformátumú kamerával készíti, az alkotások ennek révén tónus gazdagok és részletgazdagok. Lenyűgöző és inspiráló.:)

Tomasz Gudzowaty - Naadam Portraits

World Press Photo 2011


Több mint fél éve használom a hátizsákot. Fotózásra, utazáshoz, elvétve tárolásra. Kis termetem révén a fotósfelszerelésem mellett pár napra elegendő ruházatom is elfér benne. A laptop tartó részben pl. kitűnően lehet tárolni széldzsekit, pulóvert, nadrágot. A belső rekeszekben a fotós cuccoktól jól elválasztva kényelmesen elfér akár egy cipő is. Ilyenkor előny a 39-es lábméret.:) Természetesen a laptop tartó részben laptop is jól elfér, sőt a 15-ös gépek majdhogynem elvesznek benne.
Az anyag minősége kitűnő, ahogy már megszokhattuk a Kata-tól. Nekem ez a harmadik táskám tőlük és mindegyikkel meg vagyok elégedve. Zippzárak nagy feszülés ellenére is nagyon jól futnak. A táskát szinte "körbe futják". Így teljesen kinyitható az egész, úgy mint egy fedeles doboz. Hasznos, hogy két pár kocsi fut, így kis mértékben is nyitható a táska bármely részen. A rugalmas anyagok révén ki is hajtható a kinyitott rész, így gyorsan kivehető az éppen szükséges felszerelés. Ez olyankor hasznos, amikor nem akarjuk mutogatni a körülöttünk lévőknek, hogy mennyi mindent szállítunk. A belső sárga kialakítás nekem kifejezetten tetszik. Ennek gyakorlati haszna is van, mégpedig sötétebb környezetben is nagyon könnyedén megtalálok benne apróságokat. A hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem koszolódik és nem is látszik meg rajta jobban a szennyeződés, mint más gyártók sötét, szürke belsőjén.
A hátizsák elülső részén egy fém, műanyag, szövet merevítő van. Ez oly mértékben megnöveli a táska ütés, nyomás elleni védelmét, hogy nyugodtan rá tudok ülni a táskára. Igaz, hogy egy 100 kilós embernek nem hagynám, hogy lepihenjen a felszerelésemen ily módon. A külső tároló rekeszek jól eltaláltak, "vakon" is elérem őket, ha a hátamon van a zsák. A táska belső nagy rekesze tökéletesen átalakítható, vagy akár teljesen szabaddá tehető a belső elválasztóktól, így egy mindenes nagy hátizsákot kapunk.
A ghecko rendszer kitűnő, bármekkora emberhez könnyedén beállítható. Viselése hosszú távon is jó, akár nagy tömeg esetén is. Ha rendesen megpakolom, akkor nálam 16-18 kilós szokott lenni, és még így is könnyedén mozgok vele. A külső részre egy kis zseb(része a csomagnak) felakasztása után helyezhető el az állvány. Ekkor a táska súlypontja erősen hátra kerül, de még így is jól lehet vele mozogni, akár nehezebb terepen is. A pántokra rögzíthető a fényképező, külön bilincsekkel, így az nem a nyakunkat terheli. Hosszú távon ez is hasznos tud lenni.
Negatívumot nem is igazán tudnák felhozni. Szerintem nincs olyan felszerelés, ami ne férne el benne, szállítottam benne 9x12-es fadobozgépet is, több síkfilm kazettával. Láttam már mástól, hogy Linhof Technot szállított benne, illetve Phase One 645-öt. Tehát a kisgépektől a nagy gépekig kitűnő választás. Persze egy 8x10 műszaki gépnek kicsi lenne.
A többi cég hasonló táskáival összevetve elég jó árral rendelkezik. Tripontban 77ezer magyar forint leszurkolása után vehetjük kézbe a hátizsákot.
Remélem sok ideig még hű társam lehet.:)




Kata 220 PL - a mindenes hátizsák

Feletébb érdekes és hasznos beszélgetésnek lehetünk szemtanúi:
ITT Csak halkan jegyzem meg, hogy hazai fórumokon, azon megy a vita, hogy a Canon vagy Nikon a jobb. Itt meg a Canon csak egy utolsó(?) alternatívaként van említve...Phase One, Alpa...További olvasnivaló a linken.:)

Olvasnivaló I.

Nem olyan rég zárult a dunaújvárosi
Kortárs Művészeti Intézet - ICA-D fotópályázata. A pályázat Facebookon zajlott, de nem a mostanában gyakori "ki gyűjt több like-ot" rendszerben. A klasszikus több tagú szakmai zsűri mellett döntöttek a szervezők, ami követendő példa lenne minden más pályázat kiírónak.
Főleg, hogy manapság az a "divat", hogy az első forduló "like"-olós, majd bent maradó képeket szakmai zsűri rostálja tovább. Ezzel az a nagy probléma, hogy akinek sok az ismerőse, az fog bejutni a második körbe és nem az, akinek valóban jó képei vannak.
Visszakanyarodva a pályázathoz. A facebook galériákban elhelyezett, 5 kategóriába sorolt képek nagy számban voltak jelen. Köztük elég sok nagyon színvonalas alkotás.
A pályázaton 5 képpel vettem részt, mind az 5 képet a köztéri szobrok kategóriában neveztem. Az egyik képem 3-ik helyezést ért el. Igazából nem számítottam rá, főleg nem a le konvencionálisabb kép esetében.:)
A pályázat gördülékeny lebonyolításáért gratuláció az ICA-D-nak!





A III. helyezett.

Dunaújváros a kultúra városa